~Könnyes a szemem, nehezen lélegzem, tudtam, hogy el fogsz menni, valahogy éreztem.

~Gyáván, vakon, részegen futunk át az életen..

~Nehéz elhinni, hogy aki valaha mosolyt csalt, az arcomra, most könnyeket csal a szemembe.

~Egymás mellett, mint két idegen, egymásra nézünk, szemünk se rebben, de lelkünkben, szívünkben vérzünk, és az utca végéről mégis visszanézünk..

~Leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy volt egy álmunk, a vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk..

~Ne menj még el, ne menj, csak ölelj, még nem búcsúztál el még nem készültem fel.

~Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, amikor melletted, ül, de tudod, hogy már semmi nem a régi..

~Hittem bennünk, de te más lettél, itt vagy néha, most meg elmentél.

~...Nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket.

~Érdekes a mai világ! Ha valakinek őszintén elmondod, hogy mit érzel, kinevet, vagy kihasznál! Vagy érzéketlen köcsögnek kéne lennem?!

~És pont azokon a napokon marad rohadtul egyedül az ember, mikor kéne valaki, akivel mindent megoszthat..

~Mindig nézz a hátad mögé.. a barátok onnan döfnek.

~Hogy az ember öregszik, azt egyebek közt azon is észreveheti, hogy gyermekkora földrajzilag megtekintélyesedik. Úgy értem: azok a helyek, ahol valaha játszott, haszontalankodott, átváltoznak: a híres grundból romantikamentes nagyvárosi utca lesz, a kerti udvarra négyemeletes palota épül, és így tovább. Az ember kiszorul emlékeiből.

~Mire kimondtam volna, hogy nem az a fajta lány vagyok, már az voltam..

~A sötétben nem látszanak a könnyek, ezért sírok az éjszaka közepén, mikor csak a plüssmacim látja

~Vannak dacos ajkak, mik soha nem beszélnek, de reggel a könnyes párnák mindent elmesélnek.

~Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már jóval azelőtt, mint gondoltuk volna. Az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg, és bármennyire szeretnénk, ugyanaz az érzés már soha nem lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.

~Nincs remény, nincs szeretet, nincs dicsőség, nincs boldog befejezés.

~Csak egy szál cigaretta volt a kezében, úgy sétált végig az utcán. Arcáról lepattogott minden érzelem, mégis erős szomorúság ült a szemében. Szét se nézett, lelépett a szürke betonútra. Nem féltette az életét. Átsétált lassan, nagy lélegzetvételeket vett majd elmosolyodott. Nem szívből jött, sima arcmimika volt. De neki jól állt. Szebb volt így. Erős nő volt. Nőies. És túl büszke a boldogsághoz..

~Ha az emberek jót látnak, akkor el is várják azt..És én nem akarok más elvárásai szerint élni..

~Noha, senki nem kérdezte meg tőlem, hogy miért vagyok olyan, amilyen.. Mindenki rögtön csak elítél.

~A legrosszabb érzés nem a magány, hanem az, hogy akit te sosem tudnál elfelejteni, megfeledkezik rólad.

~Feküdj le egyszer csak úgy egymagad, nézz fel az égre, s engedd el magad. Hagyd, hogy a csillagok messze repítsenek, hagyd a szíved, hogy amerre akar, arra vigyen. Öleled át most azt, akit szeretnél, tedd azt, amit amúgy sohasem tehetnél! Mert egyszer lehet csak szabad a szíved igazán, egyszer, egy csillagos éjszakán..

~Amikor egyedül vagyok a sötét szobában, gondolatban gyakran sírok. Mert nem értem az életem, és nem hiszem el, hogy ilyesmikről írok. Hogy az ember, társas lény és mintha mindenkinek lenne egy párja. Úgy érzem, mintha én lennék csak egyedül, aki a nagy őt várja. És ez nem jó nekem, tiltakozom, rossz egyedül lenni. Az ismerkedés, kapcsolat, szerelem, de nem jön össze semmi. Nem érzem magam sikeresnek, pedig sokak szemében az vagyok. De ez a más mércéje, gondolata, nem az enyém, én meg egyedül vagyok

~Csendben csinálom majd. Olyan csendben sétálok ki az életedből, hogy ne halld a szuszogásom, ne sejtsd a távolodásom..Csak az űrt érezd. Az űrt, amit előbb te keltettél bennem, s most majd én hagyom itt magam után.

~Mostanában a legtöbbször úgy érzem, már nem hiányzol és sikerül felejtenem. De néha... néha még mindig ölni tudnék csak azért, hogy veled lehessek.

~Tulajdonképpen nincs is erőm folytatni. Olyan lettem, mint azok, akiket gyűlöltem.

~Az élet egyik furcsa jellemvonása, hogy az ember hónapokon át naponta találkozik valakivel, és olyan bizalmas barátságba kerül vele, hogy nélküle el sem tudja képzelni a létet; azután jön az eltávolodás: minden marad a régiben, és a barát, aki oly fontosnak látszott, egyszerre fölöslegesnek bizonyul. Az ember élete megy tovább a maga útján, s az illető még csak nem is hiányzik.

~Felnézek az égre és több száz km távolságból is látom elsuhanni azt a könnycseppet mely, mint egy hullócsillag szökik az éjben..

~Ott ült mellettem, olyan közel, hogy akár megérinthetném, és mégis olyan távol, mintha csak a képzeletemben élne..

~Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem, hanem, hogy többé nem hiszek neked..

~Elmentél, már rég elmentél, most már mással vagy. Én is mással vagyok. De a szívem egy darabja még össze van törve. De már nem fáj, mert ezt a darabot elvitted magaddal, és örökké nálad lesz. Már csak a hiányát érzem. A hiányod, mert örökké hiányozni fogsz. És bár már nem vagyok szerelmes, mégis szeretlek, jobban, mint egy barátot, és azt hiszem, ez már nem fog változni. Amikor eszembe jutsz, nem akarom, de könnybe lábad a szemem. Ilyenkor egy éjszakán át sírdogálok, az emlékekre gondolva. Eszembe jut egy illat, egy tekintet, érintés, vagy néhány szó. Vannak dalok, helyek, filmek, amikről csak te jutsz eszembe. Megtanítottál szeretni, te voltál az első szerelmem, de az első szerelem mindig véget ér. Lehet nem kellett volna véget érnie, de mégse adtam utolsó esélyt, és talán ennek így kellett lennie. Boldog tudok már lenni, mert tudom, hogy te az vagy, valahol máshol, valaki mással, de boldog vagy, ezért én is!

~Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal, akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok, akik tegnap még veled voltak, és most már elmentek, nincsenek.

~Szomorú tud lenni, amikor változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz...

~Leperegnek a könnyek, elfelejtjük, hogy volt egy álmunk, a vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk..

~Szeretni könnyű, de feledni nehéz, a szív a múltba ezerszer visszanéz, lehet, hogy könnyen, nevetve búcsúzunk, de nehéz lesz majd, ha újra találkozunk..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Idézetek~Szomorú :((
Tini csajok birodalma~ - © 2008 - 2024 - tinicsajokbirodalma.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat